Úgy volt, hogy magasba ívelõn, lelkes hangulatban indult. Tartott-tartott valamiképp, és aztán koszosan, morcosan, megfojtottan végzõdött. Valahogy így volt. Mesélem.
Még úgyis volt, hogy nem is volt ez betervezve. Volt már fesztivál (balatoni is, veszprémi is), és még lesz is elég, ráadásul sem a magyar rockzene nagyjaiért nem rajongok kétrét pogózva, sem az extrém sportokért félcsövek magasából szédelegve. De aztán meg eljött ez a múlt hét, és kiderült, hogy ott lesz a nõ is, és tulajdonképpen miért ne? Más nem, egy napra, vagy egy nap két éjszakára – meg lehetne próbálni.
Eztán esett, hogy egy bizonyos tüneményes Dorkával levelezni kezdtünk, és õ kedvesen, ugyanakkor pikk-pakk is intézkedett, és akkreditált engem a fesztivál elõtt pár nappal. Még sok sikert és jó szórakozást is kívánt. Megörülve ennek, utána olvastam a fesztiválnak, és láttam, hogy itt a szervezõk is kedvesek (debrecenieknek és tréfásoknak is ingyenjegyet kínáltak, és még az utazás drágaságával is törõdtek), és a hivatalos oldal is tüneményes (tanácsokat ad nekünk fesztiválozáshoz, például: semmiképp se hagyjuk otthon a zoknijaink, vagy a tavalyról megmaradt füldugókat). Az is kiderült, hogy ez egy olcsóbb fesztivál lesz, önmaga tavalyi kezdéséhez képest is, ami mindenképpen szimpatikus, mert sosem értettem, miért automatikus az Magyarországon, hogy mindennek kötelezõ drágulnia attól, ha új évet írunk. Sörtõl tejig és kenyérig, busztól vonat- és fesztiváljegyekig mindennek. Sõt, még azt is olvastam, hogy „étel és alkohol csak személyes használatra vihetõ be a helyszínre”.
Az egész hetes rosszidõ után, pénteken még a nap is kisütött. Így már igazán lelkesen kezdtem készülõdni, abban bízva, hogy nappal mégis csak jó lesz megnézni azokat a félcsöveket a Balaton partján, este pedig nincs olyan, aki ne tudna egy fesztiválon neki tetszõ bulit találni. És még az is nagyon erõsen bennem volt, hogy ha már így, utolsó pillanatban jelentkeztem, akkor mindenképp’ csupa jót szeretnék írni.
De mivel ez egy élménybeszámoló, és különben sem az a hely, ahol bármiért is megmásítanám a véleményem, ezért semmiképpen sem tudnék elmenni amellett, hogy ezen a ponton marokra fogták nyakamat, és el sem engedték a végéig. Pontosan azzal, amirõl pénteken beszéltünk, hogy vannak fesztiválok, amiken nem nagyon tehetsz meg semmit. – Elõször, odaérve, a régi úttörõtábor sorompójánál közölték, hogy az autóval való behajtás 2000 forint lenne. De sebaj, van két kezem! Hát mire lesétáltam azt a pár kilométert a konkrét bejáratig, már nem éreztem, hogy lenne – persze nem vagyok egy izmos gyerek, én bajom.
Aztán meg kiderült, hogy nemhogy alkoholt nem, de maximum egy fél literes palackot lehet bevinni, így a literes kólámat „fogyasszátok egészséggel” kacsintással adtam át, mert hogy itt még volt humorérzékem. De miután kipakoltatták az egész utazótáskám, a benne lévõ neszesszer tatyóval együtt, na, akkor már távolról sem. Ráadásul a biztonsági ember szinte boldogan csapott le a parfümömre (ami pontosan így néz ki), hogy azt természetesen kint kell hagynom. Biztosítottam arról, hogy nem kötözködés vagy elégedetlenkedésképpen, csak kíváncsiság okán teszem fel a kérdést – amit egyébként sosem érdemes –: miért? De komolyan, esetleg megölök vele valakit? És akkor mondta, hogy mert csak 30 millisig lehet bevinni, ez meg, ha jól látja, ötvenes. Hát tényleg ötvenes a kurvaéletbe!
Én abszolút egyetértek azzal, hogy legyünk elõvigyázatosak, és ne engedjünk be üvegeket, késeket, gázfõzõket, satöbbi – na de 50 millis parfümöt? És erre külön figyeltek! Talán volt erre valami precedens? Mondjuk, hogy valakinek elkenték a száját egy vaskos illatszeres üveggel? Vagy pénz híján felhajtotta a tartalmát, és az 31 millitõl már halált is okozhat? Nem értem! Különben is, ha valamit nagyon be akarok vinni, azt úgyis beviszem. Bent lesz a literes Jägermeister, bent lesz a konyhakés, de még egy rohadt nagy távcsöves puskát is beadathatok valakivel a kerítés szinte bármelyik pontján. Röhej.
Az esetet megünnepelni visszatért az esõ is. Mihelyst alábbhagyott, felkerekedtem, hogy megkeressem a sajtócampinget, és ez pont olyan volt, mint Balaton Soundon, senki nem tudott még véletlenül se segíteni. Az infósátorban annyit sejtettek, hogy a fesztivál területén belül, valószínûleg jobb kéz fele. Hát meglett. Persze közben eltelt egy óra, besötétedett, és amúgy sem volt semmi értelme, mert egy szalaggal körbekerített részrõl volt szó a sártenger közepén, mindenféle külön bejáratú WC vagy zuhanyzó nélkül.
Itt elérkezett az idõ, hogy alkoholt akarjak venni. Legyen az bor, a bor az most jó lesz – nyugtattam magam. Egy faház foglalkozott azzal, hogy nekem bort tudjon adni, ahol a nagyleó (3 dl vörös, 2 dl kóla) 600 Ft, ehhez mérten a Szürkebarát decije 310 Ft. Nyújtottam a pénzt a kólásért, és akkor mondja a srác, hogy „hattíz”. Én meg nem értem. Látszik rajtam, hogy nem, ezért mondja, hogy tíz forint a mûanyagpohár. Az is látszott rajtam, hogy egyre nehezebben veszem a levegõt. Arról, hogy ez szerintem hol van morálisan, üzletpolitikailag, rengeteget tudnék írni (vagy legalább egy tacepaot), de már így is túl hosszú vagyok.
Terveztem, hogy 30Y-ig körbenézek, de ezt ellehetetlenítette, hogy egyszerûen sötét volt. Ez a fesztivál este rohadtul sötét volt. Egyszerûen nem volt fény. Fogalmam nem volt, hogy mi merre, vagy egyáltalán milyen úton (de egyébként azoknak se nagyon, akik elõzõ nap láttak mindent világosban is). Így inkább maradtam ott a Pepsi színpadnál, ami a part mellett volt. Ott még kiderült, hogy lábat vízbe lógatni sem lehet, mert azonnal rád szólnak – nem tudom miért. Mindegy, a koncert elkezdõdött, furán kevesen voltak rajta, és rövid is volt. Mikor elõre mentem fotózni, még láttam egy érdekességet: egy kb. egynyolcvan fiú a nyakába vette egyötven barátnõjét, így némileg kimagasodtak a „tömegbõl”, erre a színpad lábánál lévõ „szekus” azonnal ugrott, hogy rögtön hagyják ezt abba, mert ilyet nem lehet! Hát nem lehet, nem lehet, kész. A koncert után próbáltam bejutni a színpad mögé, mert hogy én mindenképpen, és nagyon szeretnék interjút csinálni a bandával, de ez egyértelmûen elképzelhetetlen volt. És akkor már kezdtem gyanítani, hogy semmire sem fogok azzal menni, hogy tulajdonképpen dolgozóként vagyok ott. (Aztán egy-két telefon, ismerõs zargatása, menedzser elérése után ez mégis sikerült valahogy.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése