Elsõ nekifutásra a pénteki fojtogató nüánszok boncolgatása meglehetõst – és túlságosan is –hosszasra sikerült, ezért a zárónapi élményeknek új cikkbe kellett kerülniük. Ezzel zárom Balatone-t, és a fesztiválokat is egy darabig (Szigetig), ha minden igaz (hacsak nem nézünk le Kapolcsra egyik nap…).
Szóval, parfümériás, mûanyag poharas, fénytelen éjszaka után kelve, bízva bízván indultam körbejárni, hogy igenis tudjam majd sorolni a jó dolgokat is. Elsõ ízben megnéztük a kikötõben lévõ éttermet. Elfogadható árak, udvarias kiszolgálás, nagy terasz, finom kávé, közepes feletti saslik és rántott camembert.
Késõbb megcsodáltuk a felhúzott Kona biciklipályát – és azt kell mondjam: nem túlzás az ige, a pálya – laikus szemnek – kifogástalan, és a fiúk is igazán bevállalósak voltak.
Waterjump – szép nagy volt (bár olvastam, hogy ma
gasabb vízállásnál volt ez nagyobb is). Jó közel is mentünk, de engem nézõként alig pár percig, mondjuk három ugrásig tudott csak lekötni, de nyilván jó móka az.
Még mindenképp el akartam látogatni a civil utcába, leülni a sátrakba, meglesni az úttörõ kiállítást, és a teljes kínálatot, de a nõ sokáig rajzolt valami szépet a kezemre a parton, és egy órás mindig jó stand-up után (Hatházi László) már kezdõdtek is a koncertek.
Brains-en nem tudtam fotózni a fedett (most nem Marlboro, hanem Multifilter) sátorban. Mutattam, hogy sajtó, minden, de nem, mert kellett volna valami plusz karszalag a kezemre. Itt szilárdult az elõzõ nap kényes tanulsága, hogy tökéletesen mindegy, miként érkeztem a fesztiválra. Na mindegy, ha nem, akkor nem, el is mentünk onnan gyorsan Paso-ra. Utóbbi nagyszínpadon volt, és meglepõ módon még azon is kevesen voltak. Nappal értetlenkedtem, hogy mennyire kicsi a színpad elõtti tér, ehhez képest este kiderült, hogy az az apró hely is túlméretezett a közönségnek. Furcsa volt egy fesztiválon, hogy mikor máskor, ha elsõ sorban akarsz lenni, akkor koncert elõtt húsz perccel be kell fészkelõdni a korláthoz, de ott két gurigás bõrönddel is könnyedén oda lehetett volna jutni (görgõzni).
Következõ megállóként Depresszió; hát hallottam pár számukat évekkel ezelõtt, és volt egy-két daluk is, amikben tudtam értékelni valamit, de ez a koncert elképesztõen röhejes volt. Egyszerûen nem vette észre az énekes, hogy nincs nagy közönsége, és akik ott vannak, azok sem igazi depresszió-fan-ek. Kérte, hogy annyira pogózzunk, hogy nyolcvan éves korunkban is emlékezzünk rá. Aztán kettéválasztatta a „táncolókat”, hogy aztán majd nagyon rontsanak egymásra, persze nem történt semmi. Nevetségessé tette magát.
Végállomás a kedvemért az Irie Maffia volt. És jó volt. Ugrálás, kezek magasra emelése, együtt mosolygás, ilyesmi.
Dj Hyper-ben még bíztam, de a fényképezõm elrakatták, nem is írok róla (nem is lenne mirõl, mert kapva a lehetõségen, hogy egy barátnõért jönnek kocsival, mi is hamar összecuccoltunk, és fél négyre már volt is saját bejáratú fürdõszobánk és ágyunk.)
Összegezve: ez egy pici fesztivál volt. Fõleg a Balaton Sound-hoz tudok hozzámérni: érezhetõ volt a pénzbeli különbség. Korábban negatívumként említettem, hogy mennyi reklámot gyömöszölnek le rajtunk, de a Sound nagy reklámozóinak (Heineken, Got2b, Ferrari, T-mobil, stb.) köszönhetõen volt fény, kiülõs helyek, plusz programok. Viszont ha valaki szeretne jövõre egy barátságosabb, sportosabb, „magyarosabb” fesztivált, annak tudom ajánlani – és talán a víz sem 16 fokos lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése