Hallasd a hangod!

- Petra Weber Protest Art jellegû képzõmûvészeti kiállítása -

„Pénteken nyílik kiállítás az egyetemen a B épület aulájában. Nem tudjuk, mi az a Protest Art, de úgyis jársz az egyetemen, kukkantsd meg, Bazsi!” Ebbõl a szerkesztõségin elhangzottból lett az a furcsa helyzet, hogy most tüntetõ emberek arcmásai között írom cikkemet.

„Ez a munka a szenvedélyem” – mondta Petra Weber, ausztrál képzõmûvész, kiállítása megnyitóján. Szenvedélyében Petra másokért alkot. Korábban újságíróként, diplomataként, mûvészeti oktatóként is sokat tett másokért – politikailag elnyomott, polgári és emberi jogaikban megsértett emberekért. A Protest Art-nak ez az elkötelezettsége: valamilyen társadalmi problémára hívja fel a figyelmet, igazságtalanságok ellen tüntet, arra kérlel minket, hogy ne fordítsunk hátat ezeknek.

Ha felnézek, látom a földön mindenfelé heverõ, tömegekbõl kiragadott portrékat. Minden arc, minden arc megrajzolásának stílusa valamilyen érzelmet sugároz felénk. Vannak realisztikus, pontos képek, vannak homályosak, és olyanok is, amelyek erõszakosan, egészen a papírba belekarcolva fekszenek a többi között. Körben fellógatva pedig háborúk, polgárharcok szereplõi: fegyvert ragadó kisgyerek, vörösben imádkozó férfi, csontsovány néger, rokonaikat gyászoló idõsek. Közelükben feliratok: Bagdad, Burma, Moszkva, Zimbabwe, satöbbi. Satöbbi még egyszer…

Nem tudom, hogy egy ilyen kiállítás egyáltalán eléri-e az emberek ingerküszöbét a mai világban. Kételkedem, hogy elér-e bármit. De ha erre járnak október egyig, akkor nézzenek be ide, más nem, a mûvésznõ gyönyörû gesztusa miatt, hogy minden öncélúság nélkül alkot, tesz és tesz másokért, együtt érez – és nem fordít hátat.

Az esemény

- M. Night Shyamalan mélyrepülése -

Kolléganõm múlt héten ajánlotta a vasárnapi mozit a Hemóban, és mi el is mentünk megnézni Az eseményt (The happening). Akik még mindig nem látták nagyvásznon, és majd a HBO-n kénytelenek megnézni pár hónap múlva, hát nekik se jusson eszükbe nyomasztó kétségek közé zuhanni.

Van ez a M. Night Shyamalan rendezõ, aki a Hatodik érzékkel csinált valami egészen felejthetetlent. Azóta mindenki sokat, legalább akkora dobásokat várna tõle. Shyamalan marad is gondosan az egyszer bevált stílusnál, a Jelekben hozza a természetfelettit, a Sebezhetetlenben az izgalmas ötleteket, a Faluban a nagy csavart a végén, de valahogy egyikben sem képes utolérni önmagát.

Az esemény meg konkrétan mélyrepülés. Ötlet kevés, végig kiszámítható történeti ív, a természetfeletti inkább „természetközeli”, és gyengébb színészekkel dolgozik, mint valaha. A fõszereplõpáros közül Zooey Deschanel csak meresztgeti a nagy szemeit (bár az õ karaktere egyébként is rettentõen alulírt), míg Mark Wahlberg néha a szemöldökét is felhúzza.

Szóval, az a koncepció, hogy azért, amit mûvelünk a természettel, megkapjuk – kicsit korábban, mint gondolnánk –, ami jár. Vagyishogy, mert szétkúrjuk, most az jól visszakúr (ugye sosem mindegy, hogy melyik végén vagyunk a dolgoknak). Mivel a növények nem képesek helyváltoztatásra vagy hatékony ellenállásra ellenünk, ezért aztán jön a legjobb védekezés… az idegméreggel való támadás. Egész egyszerûen kikapcsolják az agyunkban lévõ életösztönért felelõs részeket, meg még valószínûleg sok mást is, ezért nem érzünk fájdalmat, meg úgy nagyon semmit se. Ebbõl adódik, hogy ezúttal rettegni sem tudunk a moziban, mert nincs is mitõl, öntudatlanságában érdektelenné válik a halál.

Így van ez a Greenpeace aktivistáknak hálás téma, igazi biológiatudós eszmei hõssel, egy talán érdekes csomagolásban (dokumentumfilmeket úgysem néz már senki, amelyekbõl talán kiderülhetne, hogy valójában mitõl lenne jó, ha tartanánk). Igaz, szerintem sokkal látványosabb képi világot lehetett volna teremteni az alaphelyzetbõl – tehát, hogy hirtelen mindenki öngyilkos lesz –, de azért kiélte egy-két beteg képzelgését Shyamalan. Például, hogy milyen az, ha valaki befekszik egy ipari fûnyíró gép alá… nem jó. Egy leplezetlen iPhone reklám keretén belül megnézhetjük a telefon képernyõjén azt is, ahogy egy állatkerti dolgozó felkínálja elõször egyik, majd másik kezét az oroszlánoknak (bár a jelenet teljesen irreális, mert ha nincs is bennünk életösztön, azért még nem leszünk gyurmából, hogy csak úgy leváljon egyik, majd másik végtagunk).

Egy alkalommal – az ellentmondásos helyzetek dandárjában, a véget nem érõnek tûnõ menekülés rövid pihenõjében – egyszer csak megtorpanunk egy nagyszerû ötletnél. Szereplõink bemennek egy nyitott ajtajú hatalmas házba, ahonnan valószínûleg már elmenekültek az ott lakók. Késõbb kiderül, hogy nem is él ott senki, ez egy olyan családiház -modell, ahol minden – a sushi az asztalon, a pohárba töltött narancslé a konyhaszekrényen és a szobanövények sokasága is – mûanyagból van. „Vásároljon ön is ilyet!” Ezen el lehet gondolkodni, így: szépített – kettes alá.