Kolléganõm múlt héten ajánlotta a vasárnapi mozit a Hemóban, és mi el is mentünk megnézni Az eseményt (The happening). Akik még mindig nem látták nagyvásznon, és majd a HBO-n kénytelenek megnézni pár hónap múlva, hát nekik se jusson eszükbe nyomasztó kétségek közé zuhanni.
Van ez a M. Night Shyamalan rendezõ, aki a Hatodik érzékkel csinált valami egészen felejthetetlent. Azóta mindenki sokat, legalább akkora dobásokat várna tõle. Shyamalan marad is gondosan az egyszer bevált stílusnál, a Jelekben hozza a természetfelettit, a Sebezhetetlenben az izgalmas ötleteket, a Faluban a nagy csavart a végén, de valahogy egyikben sem képes utolérni önmagát.
Az esemény meg konkrétan mélyrepülés. Ötlet kevés, végig kiszámítható történeti ív, a természetfeletti inkább „természetközeli”, és gyengébb színészekkel dolgozik, mint valaha. A fõszereplõpáros közül Zooey Deschanel csak meresztgeti a nagy szemeit (bár az õ karaktere egyébként is rettentõen alulírt), míg Mark Wahlberg néha a szemöldökét is felhúzza. 
Szóval, az a koncepció, hogy azért, amit mûvelünk a természettel, megkapjuk – kicsit korábban, mint gondolnánk –, ami jár. Vagyishogy, mert szétkúrjuk, most az jól visszakúr (ugye sosem mindegy, hogy melyik végén vagyunk a dolgoknak). Mivel a növények nem képesek helyváltoztatásra vagy hatékony ellenállásra ellenünk, ezért aztán jön a legjobb védekezés… az idegméreggel való támadás. Egész egyszerûen kikapcsolják az agyunkban lévõ életösztönért felelõs részeket, meg még valószínûleg sok mást is, ezért nem érzünk fájdalmat, meg úgy nagyon semmit se. Ebbõl adódik, hogy ezúttal rettegni sem tudunk a moziban, mert nincs is mitõl, öntudatlanságában érdektelenné válik a halál.
Így van ez a Greenpeace aktivistáknak hálás téma, igazi biológiatudós eszmei hõssel, egy talán érdekes csomagolásban (dokumentumfilmeket úgysem néz már senki, amelyekbõl talán kiderülhetne, hogy valójában mitõl lenne jó, ha tartanánk). Igaz, szerintem sokkal látványosabb képi világot lehetett volna teremteni az alaphelyzetbõl – tehát, hogy hirtelen mindenki öngyilkos lesz –, de azért kiélte egy-két beteg képzelgését Shyamalan. Például, hogy milyen az, ha valaki befekszik egy ipari fûnyíró gép alá… nem jó. Egy leplezetlen iPhone reklám keretén belül megnézhetjük a telefon képernyõjén azt is, ahogy egy állatkerti dolgozó felkínálja elõször egyik, majd másik kezét az oroszlánoknak (bár a jelenet teljesen irreális, mert ha nincs is bennünk életösztön, azért még nem leszünk gyurmából, hogy csak úgy leváljon egyik, majd másik végtagunk).
Egy alkalommal – az ellentmondásos helyzetek dandárjában, a véget nem érõnek tûnõ menekülés rövid pihenõjében – egyszer csak megtorpanunk egy nagyszerû ötletnél. Szereplõink bemennek egy nyitott ajtajú hatalmas házba, ahonnan valószínûleg már elmenekültek az ott lakók. Késõbb kiderül, hogy nem is él ott senki, ez egy olyan családiház -modell, ahol minden – a sushi az asztalon, a pohárba töltött narancslé a konyhaszekrényen és a szobanövények sokasága is – mûanyagból van. „Vásároljon ön is ilyet!” Ezen el lehet gondolkodni, így: szépített – kettes alá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése