Sound és Utcazene után, Herend közben, Balatone elõtt pár órával, Bûvészetek felett kérdõjellel és Szigetre várva. Úgy néz ki, most már sorba kell rendezzem õket. De miért? Miért nincs megállás, miért nem untam már rá; mások miért nem unnak rá? Hát, nehéz ügy.
Tõlem bezzeg pont ezt kérdezte kollega és kollegina. Ebben a hónapban elõreláthatólag 9–10 cikkel jelenek meg. (Átlagban minden második nap. Elnézésüket kérem, ha önök viszont már régen rám untak.) Ebbõl nagyjából 9–10 fesztiválokhoz kötõdik – így hát, természetesnek kellett lennie, hogy az én osztályrészem legyen a pénteki „fesztiválos Tace”.
Na, de, hogy miért nem? Tényleg nehéz rá válaszolnom, mert ez egyszerûen belé van kódolva a fiatalokba. A fesztivál jó, a fesztivál vígasság, buli, bujaság, élmény, észlelés, életkedv, életérzés… a fesztivál jó. A fesztiválon ott kell lenni! Ha ismerõst kérdezek, jön-e, akkor vagy mondja, hogy igen, és hozzá nagyon örül, vagy mondja, hogy nem, és hozzá kifogás és sajnálat. Mindig sajnálja, hogy kihagyja.
Pedig én mondom: nem olyan nagy dolog! Nem más az „odabent” sem, ugyanúgy veszítjük és találjuk meg egymást, mint idekint. Ugyanúgy ölelünk, kapaszkodunk másokba. Ugyanúgy nevetünk vagy zokogunk. Ugyanúgy, csak legfeljebb sokkal sûrûbb. Sokkal intenzívebb. És talán a sok lehetõség is – úgy tûnhet, hogy végtelen (Például elszaladt a gyönyörû bikinis, de úgyis szembe jön még ezer ilyen! Vagy öntudatlan voltam a koncert idején, de holnap lesz vagy harminc másik!), hogy nem számít, mit szalasztunk el, pedig ez korántsem igaz. – Meg hogy bármit megtehetünk! Mert azt érezzük.
Bár ezzel az „öreg fesztiválozók” tudnak vitatkozni. Mert többnyire ketrecbe vagy zárva, mert nem vihetsz már be semmit, mert nem fürödhetsz meg rendesen, mert többhetes nyaralásra elég pénzt kell elköltened, mert beléd gyömöszölik a reklámjaikat, mert az In-kal-osok ott vannak mindenhol szigorú ábrázatukkal (még szigorúbb bicepszükkel), árgusan vizslató szemeikkel. És itt kell megjegyeznem, hogy: Na, a mi Utcazenénk az, az ugye nem ilyen! Az még hasonlít arra, ahogy elkezdõdött. Évrõl évre jövök rá én is, hogy ennek a hangulatát semmi nem tudja utolérni. Mert nemcsak sûrû és intenzív, hanem ilyenkor olyan „kicsi” is. Ezt az utcazenés blogon írta az egyik lány, hogy „Ilyenkor olyan kicsi a világ!”, és olyan igaza van! Mert itt nem csak itt vagyunk, hanem itt mindig együtt is vagyunk.
Eközben tény, hogy egyre több van, hogy a Soundon már elõvételben teltház volt, hogy az Efott rekordot döntött, hogy egy jelentõs külföldinek Magyarország címerét leginkább a Sziget fémjelzi.
Nekem már ideje készülni a mára, és majd mesélek csupa izgalmasat a Balatone Fesztiválról. Önöknek pedig kívánom, hogy picit minden hetük legyen fesztivál is egyben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése