- interjú az énekesnõvel -
Elsõ nap igazán meglepõdtem: egy régi ismerõsöm köszönt vissza az egyik színpad elõtti mikrofonállvány mögül. Hattagú együttesük az egyetlen veszprémi versenyzõ a húsz között, ezzel együtt már abszolút adta magát, hogy felkérjem egy kávé melletti „kérdezz-felelekre”. Mosolyogva beszélgettünk, pont, mint évekkel ezelõtt, csak annyi különbséggel, hogy már mindketten képviseltünk valami nálunk többet. Kattintson.
Index: A mai (csütörtöki - a szerk.) fellépésen elmondtátok, hogy a versenyzõk között egyedüliként képviselitek a veszprémi utcák zenéjét. Büszkék vagytok erre?
Vlasits Barbara: Természetesen büszkék vagyunk rá! Bár, szerintem kimondott elõnyt nem jelent, legfeljebb annyiban, hogy jobban ismerjük a közönséget – közeli barátaink általában mindig megnéznek minket.
Index: Az eddigi évekhez képest most sokkal keményebb volt a rosta, szigorúan választották ki a versenyre érdemeseket. Tudtok-e arról, hogy mennyire könnyen jutottatok be, vagy esetleg mennyire voltatok periférián? Illetve arról, hogy mennyi helyi nevezõ volt rajtatok kívül?
VB: Hát nagyjából csak annyit tudunk, amit most te is mondtál, hogy több mint százan jelentkeztek, és végül húszan indulhattunk. Ennél bõvebbet nem igazán. Ugyanúgy jelentkeztünk, mint a többi zenekar, egy rövid bemutatóval, illetve küldtünk egy négyszámos demót. Veszprémiekrõl sem hallottunk semmit, mikor bejutottunk, csak akkor tudtuk meg, hogy mi vagyunk egyedüli „patrióták”.
Index: Mennyire örültök a lehetõségnek, milyen esélyekkel számoltok?
VB: Örültünk neki, abszolút! Tavaly is jelentkeztünk, de akkor még nem volt olyan hanganyagunk, amivel bejuthattunk volna, és ezt meg is értettük. Október környékén mentünk, és vettünk fel stúdióban egy olyan minõségi anyagot, amit már tudunk küldeni mindenfele, amivel már érdemes volt jelentkezni. Esélyeinkkel kapcsolatban: nekünk már az is hatalmas dolog, hogy bejutottunk. Hallgatjuk a többieket, többen is lenyûgöznek minket, és szerintünk általában tapasztaltabbak is.
Index: Mesélj a kollegákról röviden!
VB: Alapító tagjaink Beleznai Balázs (Papa), aki a trombitásunk és Deák Ákos basszusgitáros. A dobosunk, Nagy Imre (Jimmy) tavaly augusztus óta van velünk. Két gitárosunkat sokáig kerestük, több váltás után végül Buella Gyula és Birincsik Albert találta meg a Naked Gunban azt, ami nekik kell, és vica versa.
Index: Mennyire elsõ a tagoknak a zenélés, ez az együttes? Hobbi vagy hivatás inkább?
VB: Igazából mindkettõ. A zenekar elõtérben van mindenkinek, de közben mindenki éli a saját életét is. Nem akarunk világszínvonalra törni, de minden adódó lehetõséget megragadunk. Folyamatosan próbálunk, és ha van elõrébbjutási lehetõség, annak nagyon örülünk. Senkinek sem hivatása, de elöl van… elöl van.
Index: Kizárólag saját dalokat játszotok?
VB: Most már igen, szerencsére már bõven van mibõl válogatni. Az összeszokási idõben játszottunk feldolgozásokat. És néha a próbák végén, mikor már unjuk magunkat…, akkor szoktunk elõvenni szeretett nótákat, saját magunk szórakoztatására.
Index: A szövegeket ki, kik írják, illetve ezeket hogyan jellemeznéd?
VB: A szövegek alapvetõen Papa, Gyula, és az én kezeim alól kerülnek ki. Ez jó is így, mert én általában, inkább ezeket a bugyuta dalokat írom, míg Papa akkor szokott papír fölé ülni, ha valami baj van, ebbõl aztán komolyabb dolgok lesznek, ehhez képest Gyula mindenfele nyúl, azt mondanám, hogy úgy kettõnk között van. Így semmilyen irányba nem hajlunk el túlságosan – és ez jó.
Index: Mi van elõbb? Egy kitalált dallamra „húzzátok rá” a szöveget, vagy fordítva?
VB: Általában valaki kitalál egy témát, és most már több kész szövegünk is hever a próbateremben, azok közül szoktunk válogatni, kitalálni, hogy mivel lenne érdemes összeilleszteni. Persze, vannak kivételek.
VB: Nagyon jóban vagyunk. Minden héten próbálunk, és ez barátokká is kovácsolt minket. Például, ha valakinek valami baja van, az úgyis egybõl kijön, és ezt próbáljuk mindig közösen átbeszélni, megoldani.
Index: Emlékszem, hogy 2-3 éve még könyörögni kellet neked, hogy ne csak gitározz, hanem hallasd a hangodat is mellé. Hogy jutottál el odáig, hogy most az Utcazene közönsége elé ki merj állni?
VB: … Ez nagyon aljas volt, de igazából az a helyzet, hogy édesapám nagyon sokat segített ebben. Õ dobos és énekes, aztán a zenetársaival elkezdtek nyaggatni, hogy nekem is örökölnöm kellett valamit. Idõközben láttam egy hirdetést: veszprémi együttes énekest keres. Úgy voltam vele, elmegyek, és ha nem tetszik nekik, akkor nekem volt igazam, és kész, de ha mégis, akkor meg kell próbálni – nem volt vesztenivalóm. Voltam énektanárnál is párszor, ami sokat lendített az éneklésemen, és önbizalmat is adtak ezek az alkalmak. Ezen túl segített, hogy szép fokozatosan kellett megmutatnom magamat próbáktól, haveri kör elõtt való szerepléstõl egészen az Utcazenéig.
Index: A banda autodidakta módon fejlõdik, vagy komolyan tanulmányokra alapoz inkább?
VB: Trombitásunk tanult nagyon sokat, a többiek inkább magukat fejlesztették az eltelt évek alatt. De többen is tervezzük, hogy profi zenészekhez fordulunk, nem szeretnénk megrekedni ezen a szinten.
Index: Honnan van a név?
VB: Hát, halvány lila dunsztom sincsen! Mikor én bekerültem, akkor már ez volt a nevünk. Egyszer javasoltam, hogy legyünk „Barbi és a többiek”, de nem tetszett nekik…
Index: Hol lehet veletek találkozni a fesztivál után?
VB: Egyelõre egy fix fellépésünk van Várpalotán. November 22-én lesz az Alagsorban egy koncertünk a Tûzvonal együttessel (velük nagyon jóban vagyunk) együtt. Több meghívásunk is folyamatban van, de honlapunkon mindig kint lesznek a naprakész információk ezzel kapcsolatban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése