Bizony, ez egy fáról lógó felállított sátor…, de annyira nem lepõdtünk meg, találkoztunk itt már valószínûtlenebb dolgokkal is. És hallottunk régebben olyan sztorikat is, hogy valakinek nemhogy kirabolták a sátrát, de az egészet cakkom-pakk elvitték (ennél végül is sokkal kedvesebb, ha csak a haverok viccelnek meg 5–6 méter szintkülönbséggel). És hallunk új történeteket is, fõleg itt. – Itt a Szigeten.
Mikor elsõ nap láttam, hogy áttúrták a sátramat – na nem nagyon, csak úgy futtában –, akkor eléggé nehezen vettem tudomásul (azonnal be is sunnyogtunk egy bizonyos dolgozói campingbe, azóta sem tudnak minket kiûzni onnan, tartjuk magunkat elszántan – és biztonságban). Két nappal késõbb, sötétedéskor kellemetlenkedõ magyar szavakat hallottam egy kellemes kávézóban, amiket egyáltalán nem is akartam elhinni vagy tudomásul venni. Oda is kérdeztem a másik asztalnál dohányzó fiúhoz: „Ne haragudj, most ez komoly? Öt órán belül háromszor forgatták fel a cuccaidat?”
Miután elmondtam, hogy mit képviselek, kértem, meséljen részletesebben. Készségesen ült át asztalunkhoz Pogátsa Norbert, egyébként kilenc éve Sziget-fan, egyébként zenész, de a Szigeten nem fellépõ, ezért „normál helyen” sátrazó. Elmondása alapján a nagyszínpadtól nem túl messze lévõ sátrából kiszórt ruháit, apróságait elõször délután kettõ körül kellett összeszednie. Ezt még vállát vonva vette tudomásul, mert minden értékét magánál tartja, és hát történt már ilyen, meg még fog is. Bár, azt korántsem gondolta, hogy nagyjából három órával késõbb… este 7 felé már teljesen törõdötten pakolt össze harmadszorra is.
Itt átült a barátnõje is, hogy a következõ részlet elsõ kézbõl – vagy hát úgy „elsõ sátrastól” –hangozzon el. Kedd éjszaka, miközben aludt, valaki – késes – felvágta a sátrát, átlépett rajta, és elvitte a feje mellett hagyott övtáskáját (készpénz 40 000). Aztán Norbert visszavette tõle a szót: „A környezõ sátrakat ugyanígy rendszeresen „átnézik”. Egy barátunk például csak elment WC-re, és mire visszaért, már el is tûnt a hálózsákja alatt hagyott húszonpárezer forintja. De az MP3 lejátszóját, Ipod-ját otthagyták – valószínûleg csak cashre mennek, úgy nincs kockázat. Ma egész nap kergettem az In-Kal-osokat, hogy valakit tegyenek már oda felénk. Minden órában viszek neki egy sört… csak tegyék oda, de még mindig nem jutottunk túl azon, hogy „beszélnek róla” – gondolom nem is fogunk. Mondták, hogy megpróbálhatjuk elkapni õket, de óvatosan, mert valószínûleg kés lesz náluk (én meg kalapáccsal a kezemben alszom). Már kötöttünk fogadásokat is, hogy holnap hányszor látogatják meg a sátrunkat. Arra is gond
oltam már, hogy kirakok egy listát a cuccaimról a sátor bejáratához, csak húzza ki, amit elvisz, mert akkor azt már nem keresem.”
Ez nyilván hatalmas biznisz tolvajoknak. Sõt, kész aranybánya. Csak bemegy, és várja a meglepetéseket – mint a zsákbamacska. Ha egyedül van, akkor csak benéz ide-oda, ha van bent valaki, akkor tovább próbálkozik, ha nincs, akkor szabad a pálya, jutalomkör! Bár én azt gondolom, hogy ezt többen okos csinálni, és valószínûleg úgy is csinálják. Páran megfigyelik és követik a célszemélyeket, amint messzebb érnek, egy csörgetés, és már mehet is a „bontogató”.
Valószínûleg senki nem megy vissza olyan sátrakhoz, ahol nem találtak semmit. Eszerint, rengetegen kell legyenek, mert ugye, öt órán belül háromszor, az nem se
mmi. A Szigeten több csomagmegõrzõ és kettõ értékmegõrzõ is mûködik (a különbség, hogy utóbbiban jelszóval és névvel is védenek, hogy talált cetlikkel ne lehessen kikérni más tárgyait). Azt gondolom, értékmegõrzõkre éveken belül akkora szükség lesz, mint mondjuk zuhanyzókra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése