Hogy milyen a közbiztonság Veszprémben, hány utcai pad, sörösüveg, orrcsont törik az utcán, mennyien mennyit rúgnak a földön nagy átlagban, mindenki tippelje meg maga kedvére. A következõ két történet egy embertõl szól annak tanulságára, hogy hol és mikor számíthatunk rendõreink segítõ jobbjaira.
Most a mennyien mennyit az érdekes. Hatan kettõt. Igen, szóval van egy – egyébként teljesen jámbor, mosolygós arcú, jobb napjain 70 kilós – barátom, aki nemrég egy kellemesen hosszúra nyúlt italozás után tartott hazafelé egyik – hozzá hasonló „légynek se” kaliberû – cimborájával a Lenin ligeten keresztül. Ott megállította õket pár finoman napbarnított fiatalember, dohányterméket és hozzávaló tüzet kérve. Kaptak, de az öngyújtót egyikük földhöz vágta. Tartalék tûz nem volt, õk nem tudták elszívni cigarettájukat, így hát sértõdöttségük erõszakba fordult. A vége kórház, alkarcsontrepedés, arczúzódás, miegymás.
A dologhoz hozzátartozik, hogy pár nappal késõbb más ismerõseim ugyanezt az utat választották, de akkor fordultak a számok, az ott várakozók mindössze ketten, az arra járók lényegesen többen voltak. A daliás duó (a kapott cigi meggyújtása után) mégis felajánlotta a verekedés vidám opcióját, méghozzá „akár kettõ is jöhet egyre” felállásban. A kellemesnek ígérkezõ lehetõséggel mégsem élt senki, így elmaradt a további móka, illetõleg hát kacagás.
De visszatérve kevésbé szerencsés jámbor barátomhoz, õ hetekkel késõbb – tanulva a korábbiból – a liget izgalmai helyett Tamás-bátya kunyhójába tért be józanító falatokért. A vele lévõk közül egyikük biciklivel volt, így õ elkérte, azt mondván, hogy évek óta nem ült cangán, és addig tekerne párat, míg a másik befejezi dupla-hamburgere eszegetését. Mondván, vicces lesz. Tekert is párat, de a mellette megálló rendõrök nagyokat villantva jelezték, hogy ez azért mégsem így mûködik – mondván, ez nem annyira vicces. Szonda, csekk, jobb kézzel kövér nullák firkantása. A vége huszonötezer.
Hát ennyi. Néha tényleg az az érzésem, hogy jobban foglalkoztatja õket a pénz beszedése, minthogy mi biztonságban tudhassuk magunkat. Persze ezzel könnyû vitatkozni. Engem is büntettek már meg ott, ahol napi kétszáz ember átmegy a fõúton, és arra is rá lehet fogni, hogy az én testi épségemért történt. Vagy itt van ez a „nem lehet az utcán inni” törvény – hoppá!, kész aranybányát csináltunk Veszprémbõl! Ennyi az egész, mert én ugyanott megyek át egyik oldalról a másikra, ahogyan inni is ugyanúgy isznak. Csak esetleg eldugottabb helyeken, példának okáért a Lenin ligetben – rendõrök elõl megbújva, de más kockázatokkal számolva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése