„Pénteken nyílik kiállítás az egyetemen a B épület aulájában. Nem tudjuk, mi az a Protest Art, de úgyis jársz az egyetemen, kukkantsd meg, Bazsi!” Ebbõl a szerkesztõségin elhangzottból lett az a furcsa helyzet, hogy most tüntetõ emberek arcmásai között írom cikkemet.
„Ez a munka a szenvedélyem” – mondta Petra Weber, ausztrál képzõmûvész, kiállítása megnyitóján. Szenvedélyében Petra másokért alkot. Korábban újságíróként, diplomataként, mûvészeti oktatóként is sokat tett másokért – politikailag elnyomott, polgári és emberi jogaikban megsértett emberekért. A Protest Art-nak ez az elkötelezettsége: valamilyen társadalmi problémára hívja fel a figyelmet, igazságtalanságok ellen tüntet, arra kérlel minket, hogy ne fordítsunk hátat ezeknek.
Ha felnézek, látom a földön mindenfelé heverõ, tömegekbõl kiragadott portrékat. Minden arc, minden arc megrajzolásának stílusa valamilyen érzelmet sugároz felénk. Vannak realisztikus, pontos képek, vannak homályosak, és olyanok is, amelyek erõszakosan, egészen a papírba belekarcolva fekszenek a többi között. Körben fellógatva pedig háborúk, polgárharcok szereplõi: fegyvert ragadó kisgyerek, vörösben imádkozó férfi, csontsovány néger, rokonaikat gyászoló idõsek. Közelükben feliratok: Bagdad, Burma, Moszkva, Zimbabwe, satöbbi. Satöbbi még egyszer…
Nem tudom, hogy egy ilyen kiállítás egyáltalán eléri-e az emberek ingerküszöbét a mai világban. Kételkedem, hogy elér-e bármit. De ha erre járnak október egyig, akkor nézzenek be ide, más nem, a mûvésznõ gyönyörû gesztusa miatt, hogy minden öncélúság nélkül alkot, tesz és tesz másokért, együtt érez – és nem fordít hátat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése